Bérlési szolgáltatások

Érdeklődés
EVENT ENGINIEERING, BARCO LED WALL FOR VIDEOPROJECTION

A Mikropo Vizuáltechnika bérlési ágazata több mint 10 éve egyike a magyarországi piacvezető " videorental " cégeknek. Egy rendezvény hang és fénytechnikai igényeit ma már számos cég képes kiváló minőségben kielégíteni, ezért a Mikropo komplett megoldási igény esetén erre alvállalkozókat von be. Cégünk a videókivetitésre specializálódott. Mivel a különböző kivetítők, a szükséges kiegészítőkkel együtt sokba kerülnek, a technológia is folyamatosan fejlődik, ezért fókuszálni kell, azaz mi a profitunk nagyrészt videókivetitőkbe forgatjuk vissza. Ezért tudunk viszonylag széles eszközpalettát adni vizuáltechnkiai megoldásokból vevőink részére.
Videókivetités projektorokkal, kül- és beltéri LED falakkal, rendezvényeken, koncerteken, kiállításokon. A rendezvény jellege és helyszínbejárás alapján állapítjuk meg, hogy oda melyik eszközünk a legalkalmasabb.

Míg néhány évvel ezelőtt a projektorok bérbeadás volt általában jellemző tevékenységünkre, ma már ez eltolódott sokkal inkább az un. aktív falak, LED falak irányába. Projektorokban a 4000-15 000 lumen teljesítményekkel rendelkezünk. Képesek vagyunk panoráma vetítésre is azaz több projektorral egymás mellett vetítjük a panoráma képet, speciális WATCHOUT szoftver segítségével!

A LED fal - aktiv fal - olyan eszköz, ahol a LED /Light Emmited Diod/, adja a RGB színekből a világító fénypontokat, amiből is összeáll a kép. Egy pixel az az elemi képpont amely a három színből kikeveri az adott szint. Minél erősebb a fénye a LED-eknek, annál jobban alkalmas kültérre. /Outdoor/ Minél közelebb vannak a képpontok, annál jobban lehet közelebbről is nézni. Egy kültéri LED fal minimális nézési távolsága 10-15 méter, ahol a képpontok kb. 20 mm-re vannak egymástól, egy beltéri LED fal pedig már 6 m-ről is kiváló képet ad, ahol a LED-ek kb. 6 mm-re vannak egymástól.
Mivel a beltéri LED falakba több LED-et kell beépíteni, mint a kültérikbe, ezért az előbbiek ugyanakkora felület esetén drágábbak így bérleti díjuk is magasabb. Tipikus beltéri LED fal méret, a 6 mm-es pixelfelbontás, és 6-10 m2 tábla méret.
Tipikus kültéri LED fal méret általában 15 m2-től kezdődik. Természetesen vannak átfedések.
A beltéri LED falak fényereje és kontrasztja sokkal nagyobb, mint egy projektoré, ráadásul elhelyezése is egyszerűbb. Egy kb 4 x 3 m-es beltéri LED fal fényereje még világosban is megfelelő, ott már a projektor nem képes megfelelően kontrasztos képet vetíteni.

A kivetítők mellett fontos szerepet kapnak a digitális bejátszók, ahol egy kippet egy gombnyomással az adott helyen és időben be tudunk játszani.

2 vagy 3 kamerás videofelvételt, operatőri munkát is csinál a cégünk, megfelelő keverő és utasító rendszerrel fel vagyunk szerelve.

Tolmács és konferenciatechnika, szavazórendszerek, 3 D-s megjelenítők, alacsony felbontású LED falak kreatív színpadhátterekhez, kül- és beltéri LED falak, videókamerák-és keverők.
Ehhez jól képzett főállású technikusi személyzet tartozik. Ők hosszú évek alatt nagy tapasztalatra tettek szert, biztosítják a videotechnikai felügyeletet céges rendezvényeken, koncerteken, tv-show-ban, konferenciákon, sporteseményeken, focimeccseken. Megtervezzük a teljes vizuáltechnkai látványt és a megvalósítást biztosítjuk a rendezvény ideje alatt!

Cégünk BARCO LED falakkal szolgáltat, kültéri LED falunk a BARCO SLite 10 XP, melyből közel 100 m2-el rendelkezünk. A BARCO kül- és beltéri LED falak bérbeadása eseményekre az, amelyre ma a legtöbb igény van!

Sport reklámcsíkban, PERIMETER alkalmazásban is tudjuk használni.

A nemzetközi bérlési piacon a BARCO-t nagyon sok videókivetitőt bérbe adó cég használja, mert megbízható, képminősége kiemelkedő! A LED falat színpadra is tudjuk tenni, - akár elemenként is nem csak tábla formátumban, hanem kreativ megoldásban. Fényhidra függeszthető, de kiállítási standba is - modulokról van szó, amelyek bővíthetők - be lehet látványelemként építeni. TV-SHOW háttérként is használható.

Ha bármilyen vizuáltechnikai bérlési vagy vásárlási igénye felmerülne, akár LED reklámtábla alkalmazásra, akár rendezvény álló - vagy mozgóképi megoldásra, kreatív show háttérre, de ha csak egy eseményre venné bérbe:

CALL: Molnár László: + 36 209 342 340